Nem véletlenül kezdtem a posztolást a Frankeinsteinnel, mivel Mary Shelly könyve talán az egyik legismertebb női gótikus regény. Sajnos ez a könyv minden kiválósága dacára nagyobbrészt a benne lezajló „rémisztő” események miatt vált ismertté, s a morális tartalomra illetve a mű valójában a maszkulin társadalmi berendezettséget kritizáló felhangjaira csupán a huszadik század utolsó harmadában a gender kutatásoknak köszönhetően kezdtek felfigyelni. A feministák és gender kutatók eleinte idegenkedve fogadták a viktóriánus gótikus regény és a vámpírregények tematikáját (erről Nina Auerbach a neves feminista is beszámol), hiszen ez a bár időnként roppant divatos, de valójában marginális téma elég szokatlan volt. Idővel azonban elfogadták, és egyre többen kezdtek el kutatni a témában, főleg miután felismerték, hogy a gótikus regényekben ábrázolt nőkép egy nagyon domináns, meglehetősen hangsúlyozott nőiség, mely távol áll a populáris kultúra eltárgyiasított, megalázott nőképétől. A gótikus regények többségében a női főszereplő egy általában maszkulin hatalom elől menekül, vagy ellene küzd (legyen az egy gonosz várúr, egy vámpír, vagy bármi más), s legtöbbször sikeresen száll szembe vele, igaz mindez a szövegeljárási módoknak, a stilizációnak, és a tematikának köszönhetően többnyire rejtetten jelenik meg, legtöbbször elvonják a figyelmünket a fantasztikus, vagy természetfeletti történések. Az úgynevezett gothic és a feminizmus hiába tűnhet első ránézésre úgy, hogy semmi közük egymáshoz, valójában szorosan összekapcsolódó fogalmak, s szinte már megszületésük pillanatától erről beszélhetünk. Maga a Gothic Studies külföldön körülbelül a nyolcvanas évektől elfogadott diszciplína, s ezen belül a legnépszerűbb főleg a gender szempontjából, tehát a társadalmi nemi hovatartozás kutatása. A gótikus műfajnak számos női képviselője volt már megszületésekor, a 18. században. Rendkívül népszerű volt például Anne Radcliffe, de akár Clara Reeve, Maria Edgeworth is. Sajnos többségüktől nincs még mindig magyar fordítás. A korai rémregény írói tulajdonképpen többnyire nők voltak, s olvasóközönségük is belőlük állt. A korabeli társadalom konformista tagjai a jelenséget ártalmasnak találták, és igyekeztek elfojtani. Ez a hozzáállás nem is csoda, hiszen a rémtörténet szimbólikus tere a patriarchális konvenciókkal szembeszegülő, az őt elnyomni igyekvő rémúr (villain) elől elmenekülő bátor hősnő, aki igencsak eltért a nők számára alkalmasnak tartott, őket önalárendelésre, önmegtagadásra, vallásos áhítatra, feltétlen engedelmességre intő korabeli regények sztereotípiáitól. A gótikus (rém)regény tehát egy alternatív nőképet, viselkedési mintát nyújtott női közönsége számára, de a férfiolvasókat sem hagyta magára, hiszen számukra a regényekben többnyire szereplő ’nem gonosz!’ férfi szereplő alakjában - akinek az a dolga, hogy a női szereplőt segítse a ’gonosz férfi’ elleni harcban - egy alternatív maszkulinitást is felvázol. Ebben a sokszor klisészerű újfajta férfialakban a nőnek a férfi inkább társa, egyenrangú partnere, mint ura és elnyomója lesz. Ann Radcliffe Udolpho rejtelmei című regényét sokszor nevezik az első feminista regénynek, mert ebben a szövegben már a női Bildung, a nő önmagáról való tudása (azaz az előle elrejtett tudás) keresése; a sorsával szembeni passzivitás elhagyása, a maszkulin hatalommal való szembeszegülés az egyik legdominánsabb elem. Sokan úgy tartják, hogy a gótikum már rámutatott arra, hogy a korabeli felvilágosodás-eszménnyel ellentétben a valóságban nem minden racionalizálható. A műfaj egyfajta kódként funkcionált, melyben kimondhatóvá váltak a korabeli társadalomban kimondhatatlanná vált tudattartalmak. A gótikus regények terében ezek az elfojtott szorongások (az udvarlástól, házasságtól, anyaságtól való félelem a nők esetében) felszínre lépnek, s sokszor olyan misztikus alakokban öltenek testet, mint mondjuk egy vámpír, vagy egy gonosz várúr. Gilman szerint a társadalomban a passzivitásra kárhoztatott nő szülés utáni depressziója ezekben a szövegekben az őrületbe fordul át. A gótikus regény tehát a sokszor teátrális túlzás eszközével tárja fel a jelenségek másik arcát, illetve beszél azokról a szorongásokról és félelmekről, melyek a korabeli nőket foglalkoztatták. Freud azt írja A kísérteties c. esszéjében (1919) "a kísérteties az ijesztőnek az a fajtája, ami valami régóta ismert, bensőséges dologra vezethető vissza." Kapcsolat lelhető fenn tehát a kísértetek és a nőiség között: a gótikus regényt áthatja a nőiség kísértete, a gótikus regény megkísérti a nőt egy másfajta társadalmi szerepet felvázolva, de ugyanakkor figyelmezteti is, hol a helye.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése