Őrület

Ha már eszembe jutott tegnap, még a Kultúrdiktátorról egy filmajánlat. (A 'Kultúrdiktátor' egy tiszavirág-életű weboldal volt, amit egy régi barátnőmmel csináltunk, aki azóta kiváló fotós lett, akkor még filmszakra járt, ahogy én is...belőlem nem lett fotós..:) Ez a film viszont tényleg nagyon jó. Nézzétek meg. Előre is bocs, minden férfiembertől, de nőként nagyon átélhető volt akkor is, amikor ezt írtam.)

Truffout – Adele H. története

Ez a film, ha csak eszembe jut elveszi az életkedvemet. Isabelle Adjani gyönyörű benne, de a szépség sosem elég ahhoz, hogy egy szerelmet viszonozzanak. Istenem, mindig az jut eszembe miközben nézem, hogy bárcsak odamehetnék és megrázhatnám Adele-t, hogy te buta liba rohadtul nem éri meg,vedd már észre, hogy nem éri meg! Egy férfi miatt sem érdemes elmenni a világ végére, egy férfit sem érdemes így szeretni, egy férfi miatt sem érdemes kétségbeesésbe kergetni magunkat..Nem!Nem! Nem. Nem. Mindig feldühít ez a film. Sosem érdemlik meg a könnyeket és a szabadságot, amit feladunk miattuk. És, hogy Adele ezt képtelen abbahagyni, hogy jár a pasas nyomában, aki már rég mást szeret, és végül beleőrül ebbe a viszonzatlan szerelembe attól mindig annyira szomorú leszek, hogy azt már le sem lehet írni. És a legszörnyűbb a végén az a jelenet, amikor Adele már annyira a saját világában él, hogy amikor végül előtte áll a férfi, akit szeret, amikor szembetalálkozik vele az utcán, Adele elmegy mellette, nem ismeri meg. Istenem, mindez olyan szomorú. És a legszomorúbb az egészben, hogy Adele H. valóban élt, mindez valóban megtörtént. Ő volt a világhírű író Victor Hugo lánya. A valóság minden regénynél, vagy filmnél szebb és szomorúbb tud lenni.