Az irodalmi vámpirizmus

Szécsi Noémi Finnugor vámpír című regényéről

"Mondják, az igazságot úgyis csak hazugságokon keresztül lehet elmondani. De én úgy hiszem, a valóság teljesen érdektelen."

Ezekkel a gondolatokkal kezdődik a regény, s valahol én is úgy hiszem, hogy ennek a szövegnek ez is a célja, a valótlan dolgokon, szövegmonstrumokon keresztül elmagyarázni valamit, amit én a regényben fellelhető vámpír fogalomban vélek felfedezni. Azt hiszem Szécsi Noémi vámpírja nem szó szerinti értelemben vámpír. Semmi köze - bár sorra parodizálja és rombolja - csúnya bölcsész doktrinával élve dekonstruálja - azokat a vámpír fogalomhoz köthető kliséket, melyek ezt a szót hallva, olvasva, látva az olvasó fejében megjelennek. Én úgy értelmezem, legalábbis számomra úgy értelmezhető a regényben megjelenő vámpír fogalom, mint a valósággal nehezen megbirkózó, kissé élhetetlen, másokon - a normális embereken - élőskődő irodalmár-bölcsész szimbóluma. A felesleges ember, a túlintellektualizált, túlművelt, túl élhetetlen lény jelenik itt meg, mely azt hiszem nem ismeretlen senki számára, számtalan könyv szól róla. Nos, a főhősnő, Jerne (azt hiszem Sheridan Le fanu óta nem kell csodálkoznunk azon, hogy a vámpír lehet nő, sőt annak kell lennie, ebben a regényben is szinte minden fontos vámpír nőnemű, s nem véletlen a leszbikus affér sem a második részben!) akinek fejlődéstörténetét követhetjük nyomon, az első részben még  tapasztalatlan élőlényként, akit vámpír nagymamája (Piroska és a farkas!) terelget a vámpírrá válás rögös útján, a második részben pedig post mortem lép az önmegvalósítás útjára (közben egy költőnőt megpróbál elcsábítani). Azt hiszem igazából arról az örök bölcsességről van szó, s ez választja el az első részt valójában a másodiktól, hogy az alkotáshoz valamilyen formában meg kell halni, persze nem szó szerint, de legalábbis intellektuális értelemben. Ahhoz, hogy valami megszülethessen valaminek el kell pusztulnia. A szöveg rendkívül sok textuális parafrázist mozgat meg, s szörnyen kusza intertextuális utalásokkal van teli, melyeket felfedezni szórakoztató játék, s érdekes tapasztalat is egyben. Persze nem gondolom, hogy egy megfelelő szakirodalmi háttérrel nem rendelkező olvasó ezt érdekesnek, vagy izgalmasnak találhatja, ezért kissé szűknek tartom a regény közönségét. Paradox módon pont amit parodizál, az lesz - és más nem is igen lehet - a szöveg közönsége. A regény humora mindenesetre az irodalmi és irodalomelméleti, sőt filozófiai műveltségből fakad és ezt feltételezi is. (Számomra pl. a Hans Christian Andersen és Kierkegaard viszonyára való utalások voltak a legérdekesebbek, mivelhogy egyszerűen fogalmam sem volt róla, hogy Kierkegaardnak aktív része volt Andersen sikerében, s fonák módon Andersen az ő kiritikájának köszönheti későbbi hírnevét.)

Számomra az első rész, a Vérmese című volt az igazi élmény, a második részt már annyira nem tudtam sajnos élvezni, valahogy úgy éreztem, hogy elfáradt addigra az egész. Ez az első rész viszont nagyon szépen kidolgozott, és szerintem igen erőteljes. A genealógiailag is alátámasztott vámpírrá válás szórakoztató mese, arról, hogy nő fel valaki ahhoz az életfeladathoz, ami az ősök által neki szánva van, a második részben pedig eldöntheti, hogy miután azzá vált, amit elvártak tőle (vámpírrá, tehát élősködővé) mit kezdjen vele.Valahogy úgy érzem a vámpírság, mint 'szakma' üres hellyé válik a szövegben, az útkeresés a lényeg, az önmegvalósítás, és az alkotás mint 'erotikus' aktus- már megint itt tartunk..

Egyelőre nem is tudok mást kezdeni ezzel a könyvvel, mert még túl frissen olvastam, gondolom később még lesz pár dolog, ami eszembe jut róla. 

Mindenesetre furcsa egy könyv. Azt hiszem érteni vélem a második részben miért van két O-betűs szereplő, de hogy mit akar jelképezni egyik és a másik, és főleg miért nyiffan ki a végén a vámpírnagymama, akit az első részben igencsak megkedveltem a humora és életfelfogása miatt, hát ez végképp érthetetlen.:)

Bővebben és értelmesebben a regény lehetséges olvasatairól: A halál jelentésének paródiája
Még emitt is: Szécsi Noémi: Finnugor Vámpír