Egy kis gótikus intermezzo a viktóriánus Angliából

Dante Gabriel Rosetti festészetét  nyilván nem kell bemutatni. Kevesen ismerik viszont költészetét, amely hasonló kvalitásokkal bír, mint festészeti munkássága. Mostanában gyakran olvasom verseit angolul és különösen érdekesnek találom a bár nem túl szoros, de szerintem érzékelhető kapcsolatot, mely verseit a gótikus irodalomhoz köti. Rosetti életének talán egyik legérdekesebb momentuma, és mindenképpen művészi kifejező erejének forrása feleségének elvesztése. Ez a tragédia azt hiszem ha emberileg nem is, de művészileg hatalmas lökést adott neki. A hozzá írt versek egész sora ugyanazokat  a  gótikusnak nevezhető jegyeket hordozza magán, mint Poe hasonló tematikában írt novellái, versei.

"Legnagyobb szerelme a haláláig és a halálon túl is imádott Elisabeth Siddal volt: előbb modellje, s hamarosan a felesége. Amíg ő volt, nem kellett más nő. Lángoló szonettek egész sorát írta. Ezeket nem mutatták másoknak, ezek áldozatok voltak a szerelem oltárán. De hamar bekövetkezett a tragédia. A fiatal feleség váratlanul súlyos beteg lett és meghalt. A gyászba zuhant férj vele temettette el a hozzá írt költeményeket. A gyász megváltoztatta Rossetti költeményeinek hangját, az emberiséget sújtó örök szomorúság, a gyász jelképeinek áradata lett. Képei is ettől kezdve sötét árnyalatúak. - De azért néhány év múltán, amikor már világhírű és közismerten nagyhatású költő volt, megbánta, hogy legszebb szerelmes költeményeit eltemette. Fel kellett támasztani az örökké szeretett asszony helyett az emlékezetét. Ünnepélyesen kihantoltatta a sírt, újra elsiratta az egyetlen asszonyt, és kiemelte a szonetteket. Ezek hamarosan meg is jelentek külön kötetben. Irodalmi szenzáció volt: szerelmes üzenet a halálon túlról és a halálon túlra."

Ime két költemény az Élet Háza című versciklusból, egy sima, egy fordított:

                                  "Without Her"                                                 

What of her glass without her? The blank grey

There where the pool is blind of the moon's face.

Her dress without her? The tossed empty space

Of cloud-rack whence the moon has passed away.

Her paths without her? Day's appointed sway

Usurped by desolate night. Her pillowed place

Without her? Tears, ah me! For love's good grace,

And cold forgetfulness of night or day.

What of the heart without her? Nay, poor heart,

Of thee what word remains ere speech be still?

A wayfarer by barren ways and chill,

Steep ways and weary, without her thou art,

Where the long cloud, the long wood's counterpart,

Sheds doubled up darkness up the labouring hill.

                               Fényvillanás                                                                       
                  (Az Élet háza című ciklusból)

 

 Már jártam itt, igen!
Mikor is volt? Ki tudja már!
Ott künn a fű nem idegen,
s az illatár,
a sóhajtás, a part sok fénye sem.
Enyém voltál. Igen.
Vajon mikor is lehetett?
Egy fecske röppent odafenn,
fordult fejed,
fátylad lehullt - de rég volt, Istenem!
Így volt? S így lesz? Igen?
Legyőzve évek távolát
visszatalál a szerelem
a gyászon át?
Jön még nap s éj, amely gyönyört terem?
                                                Baranyi Ferenc fordítása