Két Echenoz könyv,avagy a szerelem két arca

Nos, előrebocsátom, hogy bár könyveket fogok ajánlani, ezeknek semmi köze az oldal tematikájához, csak most egész egyszerűen eszembe jutottak. Elég régen olvastam mindkettőt, még egyetemista koromban. Ha jól emlékszem egy a modern francia irodalommal foglalkozó előadásra kellett elolvasni, már akkor is elég nehézkes volt beszerezni, jó pár könyvtárat, könyvesboltot végigkutattam utána, végül a kedvenc pécsi könyvtáramban, a Nevkó könyvtárában találtam rá, azóta sem sikerült megvennem, szerintem nem is lehet itthon beszerezni és kiadni sem fogják mostanában gondolom.

(Erről majd egyszer máskor  bővebben is írok miért volt az egész kamaszkorom egyik legjelentősebb helyszíne ez a  könyvtár, hiszen négy éven át kb. minden délutánomat itt töltöttem, és ha ez a hely nem lett volna, akkor lehet ma negyedannyira lennék művelt és feleannyira normális/ köszönhetően a kedves könyvtárosoknak, meg az egész hely szabadszelleműségének, ami a gimire is jellemző volt, és még a kollégiumra is akkoriban..nah de erről tényleg regényt lehetne írni én meg nem erről akarok.)

Szóval meglett a  könyv. Én először a második részt olvastam el, de szerintem ez amúgy tök mindegy. Tulajdonképpen két teljesen különböző regényről van szó, melyek önmagukban is teljesen megállják  a helyüket, az író egy zseniális ötlettel kötötte össze őket, egyébként külön-külön is élvezhetőek. Igazából onnét tudjuk, hogy a  két regénynek köze van egymáshoz, hogy mindkettőben van egy közös jelenet, amelyet az egyik regényben a nő,  másikban a pasi szemszögéből látunk. 

A két regény címe, Egy év és Elmegyek. 

Az Egy év főszereplője, vagy narrátora egy nő, aki szép lassan begolyózik, bár már tulajdonképpen a regény elején megtörténik ez, utána már inkább csak tébolyultan csatangol - azt hiszi ugyanis, hogy megölte a szeretőjét (nekem ez az egész sztori amúgy a Truffaut filmre hajaz, az Adele H. történetére, simán el tudnám hinni, hogy az Echenoz a filmet megnézte és ez ihlette meg erre a tébolyult nőalakra..vagy nem tudom) A lényeg, hogy a nő fejében ez a pasas, meg a közöttük való viszony valami hatalmas othellói drámává növi ki magát, szerintem egyébként teljesen hitelesen mutatva be, hogy a nők mennyire megszállottjai tudnak lenni egy érzésnek, ami a hatalma alá keríti őket..és a csattanóban természetesen kiderül, hogy a pasi nem is halt meg, mert véletlenül találkoznak egy estélyen, ahol a pasas egy másik nővel van. Az egész sztori a nő elméjének a szüleménye, a pasi él és virul, minden átértékelődik egy pillanat alatt, az egész megszállottság, bűntudat,a szerelme, minden amit azóta átélt, a lecsúszása anyagi és szellemi értelemben is érvényét veszti, hiábavaló. Igazából a regény valahol az érzelmi kiüresedésről szól, a 'szerelem sivatagáról'.

Ez a közös jelenet amúgy a  kulcs, mert szerintem Echenoz a férfi és a nő szerelemfelfogását próbálta ebben a két könyvben bemutatni, vagyis a felfogásuk különbségét. 

 A másik könyv az Elmegyek a férfit mutatja be, aki szakított éppen a feleségével, vagy a volt barátnőjével, már nem emlékszem pontosan, mindegy, a lényeg, hogy ennek a kapcsolatnak, vagy szerelemnek az elvesztését próbálja feldolgozni, ennek a gyászmunkának vagyunk tulajdonképpen a tanúi. A férfi életében az Egy év főszereplője tulajdonképpen egy mellékszál, egy nem oly jelentős epizód, mint kiderül a pasi még csak szerelmes sem volt belé és nem is értette hogy miért tűnt el annak idején a csaj. Számára a  másik nő elvesztése és újra megtalálása a fontos, hisz abba szerelmes, a regény arról szól, hogy az ember miképpen áldozza fel a számára fontos kapcsolatokat valami teljesen lényegtelen dologért,  a kalandért, aztán miért bánja meg.

Igazából azért olyan izgalmas ez a mindkét könyvben szereplő közös jelenet, mert valahogy ebben mutatja be Echenoz szerintem

a két nem megszállottságának  a különbségét. Nehéz ezt megfogalmazni, főként, mert férfi még nem voltam ebben az életben, ezért csak találgathatok ebben a vonatkozásban, a női oldalt viszont szerintem majdnem pontosan képes bemutatni.  A másik érdekesség pedig a Thorton Wilder óta közismert gondolat - azt hiszem mégiscsak ő fogalmazta meg a legszebben a Szent Lajos király hídjában - hogy sosem lehet két ember, aki egyformán szereti egymást. Ebben a két regényben is ez a fő gondolati szál, nem csupán a megszállottság különbözősége azt hiszem, hanem annak a dolognak az ábrázolása - már amennyire ez lehetséges - hogy két ember érzései mennyire iszonyatosan és kérlelhetetlenül különböznek, hogy ugyanaz az esemény az egyiknek semmit sem számít a másiknak, meg az élete legfontosabb momentuma lesz. Ha jól belegondolunk ez borzasztó, de ahogy tapasztaltam, valahogy így van, és azt hiszem ennek az elfogadása minden emberi feladat közül a legnehezebb. De ha ezt az ember elfogadja, akkor sok felesleges körtől kímélheti meg magát.

Lehet újra kéne olvasnom ezt a két könyvet, mert most főleg az emlékeimből dolgoztam, amik nem feltétlenül hiteles lenyomatai egy már sok évvel ezelőtti, avítt olvasatnak, de most én is épp egy évfordulót 'ünneplek..', vagy siratok, bizonyos értelemben tök mindegy. Igazából mostanában úgy érzem, hogy mindenkinek olyan megszállottság jut, amilyet megérdemel, mert valahol mégiscsak mi választjuk ki, kibe, milyen személyiségbe szeretünk bele, ezért a szerelmünk,  megszállottságunk - amit egy másik ember iránt érzünk is inkább minket jellemez, mint azt aki kiváltotta. Ha szeretünk valakit, valahol a saját lelkünk  torzult ideálját szeretjük, azt a bennünk élő nőt, vagy férfit, amit a pszichológia 'animának' és 'animusnak' nevez, azokat a hasonlóságokat, amiket a másik személyiségében saját magunkból felfedezünk, amiket valójában elnyomunk, de valahol szeretnénk megélni. Fájdalmas érzés ezekkel leszámolni, és egyre inkább úgy tűnik nekem hogy lehetetlen. Legalábbis egy év alatt nem sikerült.

Olyan mint egy végeérhetetlen lelki munka, ahol a programot nem lehet sem felülírni, sem törölni, legfeljebb felfüggeszteni néhány röpke pillanatra. Kiirthatatlan. Bár tudnám, mit kellene tennem, hogy megszabaduljak ennek az elmúlt évnek minden emlékétől, bárcsak visszamehetnék abba a két évvel ezelőtti ürességbe, amiben olyan boldogan és mitsemsejtve lubickoltam, mint ahogy most nem tudok.